Ki az aki gyerek korában ne számháborúzott, vagy ne szeretett volna?
Ez az a játék amit kifejezetten nagy létszámban lehet csak játszani, kevés hozzá néhány jóbarát, legalább egy osztálynyi résztvevő szükséges hozzá. Ezért is gondoltunk arra, hogy a társasjátéktáborban – miután itt a létszám már elegendő – ezt feltétlenül felvesszük az „étlapra”, az Erzsébetliget pedig növényzetével és biztonságos elhelyezkedése ideális helyszínné teszi.
A számháború egy olyan stratégiai játék, amelyet célszerű szabadtéren játszani (lehetőleg fákkal és bokrokkal övezett részen). Számos variációja létezik, a leggyakoribbak:
A játéknak célja lehet a legtöbbször az ellenséges csapat minden játékosának kiolvasása
vagy
Az ellenséges zászló saját bázisra szállítása.
Elengedhetetlen, hogy a szabályokat pontosan és egyértelmúen állítsuk össze, minden apró eshetőségre gondolva.
A játék menete talán mindenkinek ismerős:
Két csapat (pirosak és kékek) alakítása után mindenki kapott egy, a csapata színével megegyező négyjegyű számot, amit a homlokára erősít. (A saját számokat tollal a kezünkre is felírtuk, hogy nehogy rosszul emlékezzünk rájuk.) Ezután mindenki szétszaladt a meghatározott területenés kezdetét veszi a „harc”. A gyerekek elbújhattak fák és bokrok mögött, de a kezükkel nem takarhatták el a számaikatA harc akkor é véget, ha a zászlót a megszerezték, vagy az összes szám leolvasára került.
Különleges Taktikák
A játékban a szám elrejtése az egyik legfontosabb dolog, ezért a játékosok különféle trükköket vetnek be. A szám különféle tereptárgyakhoz nyomása szabályos, de a számot kézzel vagy ruhadarabbal (pl. sapkával) eltakarni nem szabad. Lentebb a legszélesebb körben elfogadott taktikák olvashatóak.
“Camp”-elés
A taktika elnevezése a lövöldözős játékokból terjedt el. A játékos elbújik egy stratégiailag fontos helyen, ahol biztosra veheti, hogy sok ellenséggel fog találkozni, és rejtekhelyéről, észrevehetetlenül olvassa le az ellenséget.
“Rush”-olás
A játékos nyílt terepen az ellenséggel szemben fut, a meglepetés erejét felhasználva a támadásra. Közben a fejét is rázhatja, hogy a száma elmosódjon.
Számháború szabálya: